Szolgáltatások

Az építészeti tervezésen túl, műszaki ellenőri, műszaki vezetői, építészeti beruházási szakértői és általános építmények építésügyi műszaki szakértő megbízásokat vállalok.

A megbízási szerződésben minden esetben pontosan rögzítjük a megbízás tárgyát a megrendelői igényekkel, a projekthez szükséges ütemtervet, a pénzügyi kondíciókat, a megvalósíthatóság feltételeit, mely kellő biztonságot nyújt a megrendelőnek és a tervezőnek egyaránt. 

Az építészeti tervezési és szakértői díjak a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnök Kamara által meghatározott aktuális évi díjszabáshoz igazodik.

Árajánlatot az egyedi igények, helyszíni adottságok, a megbízás tartalma és a tervezési program mellett a szakági szolgáltatások alapján egy személyes egyeztetés során határozzuk meg. Kérjük, ez ügyben vegye fel velem a kapcsolatot.

Egyedi igények szerint a szükséges elektronikus felületek használatával (ETDR <www.e-epites.hu/etdr>, E-NAPLÓ <www.e-epites.hu/e-naplo>) az ügyintézésben is segítünk Megbízónknak. 

Beruházás tervezés, megvalósíthatósági tanulmány készítése, projektek költségbecslése és elemzése

A tervezés megkezdéséhez a megrendelői igények pontos meghatározása után a generál tervezési program készítése alapjan készíthetünk egy előzetes, nagyságrendi költségbecslést, mely figyelembe veszi az ingatlan fizikai és övezeti paramétereit. Így a projekt legfontosabb kérdése, hogy mennyibe fog kerülni a majdani épület, az első lépésben meghatározására kerül, s a terveket ezen értek határon kell kezelni a tervezett forma és anyag kiválasztásánál.

  • Árazott költségbecslés készítése (Terc program alapú, aktuális frissítések szerinti anyag és díj normák szerint)
  • Árazatlan költségvetési kiírás készítése a kiviteli tervek alapján 
  • Ingatlan környezeti tanulmány készítése, beépítési paraméterek meghatározása a Megbízói igények összevetésével

Építészeti tervezés

Építészeti tervezés, generál tervezés, mely jelenti a szakági tervezőkkel történő együttműködést, az általunk tervezett fejezetek összefésülését, az építészeti tervekbe történő beépítést, esetleges ütközések vizsgálata, tartószerkezeti valamint gépészeti és elektromos elemek beépitése az építész tervekbe. Természetesen a teljes építésügyi folyamatok támogatása és tanácsadás.

A szolgáltatás tartalmazza:

a helyi építési szabályzat és településképi rendelet átvizsgálását az adott ingatlanra

  • egyedi vázlattervek és koncepciótervek készítését
  • többszöri személyes illetve telefonos konzultációt
  • főépítészi és hatósági egyeztetéseket
  • szakági tervezőkkel való együttműködést
  • tömegvázlat adott terepen és 3D látványterveket
  • egyszerű bejelentési terv vagy építési engedélyezési eljáráshoz szükséges teljes tervdokumentációt
  • a tervek ÉTDR rendszerbe való feltöltését
  • kiviteli terv és a szükséges gyártmány tervek készítése

Építészeti felmérési állapotterv készítés

Meglévő ingatlanok felmérése több okból is szükséges lehet. Fennmaradási, továbbépítési, bővítési célból. Esetleg használatbavételi engedélyezés  során vagy rendeltetés váltás miatt. Az ingatlanok jelentős részénél érdemes ellenőrizni  a földhivatali nyilvántartást, mi szerepel a hivatalos adatbázisban, mert az elmúlt 25-40 év alatt az ingatlanok felújítása, bővítési munkái után nem lett minden bejelentve a Földhivatal részére, így egy adásvétel során jelenhetnek meg az ilyen hiányokból adódó problémák. 

Igény esetén lehetőség van:

  • tartószerkezeti állapotfelmérésre;
  • építésügyi szakértői véleményre;

Építész felelős műszaki vezető

A felelős műszaki vezető a kivitelező helyszíni képviselőjeként az alábbiakban részletezett - az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban Kiv. rend.) 13. § és 14. §-ban meghatározott - feladatok elvégzése. Részletes feladatait a pontos megbízói szerződés tartalmazza, mint például:

  • az építési-szerelési munkára vonatkozó jogszabályok (szakmai és minőségi követelmények), munkavédelmi, tűzvédelmi, környezetvédelmi, műemlékvédelmi, természetvédelmi, közegészségügyi és más kötelező hatósági előírások, továbbá az építésügyi hatósági (létesítési) engedélyek betartatása, azok betartásának az általa vezetett építkezésen való ellenőrzése;
  • az építési napló vezetése, ellenőrzése és lezárása, ha erre a Megbízótól megbízást kap(ott);
  • a kitűzés helyességének, valamint a talajmechanikai és egyéb vizsgálatok megtörténtének ellenőrzése;
  • az azonnali intézkedést igénylő építési műszaki feladatok meghatározása és irányítása; 
  • a kivitelezési tervektől eltérő, nem építési (létesítési) engedélyköteles kivitelezésnek az építési naplóban történő feltüntetése; 
  • az építőipari kivitelezési tevékenység befejezésekor, az építési napló alapján a hulladék-nyilvántartó lap kitöltése és az építtetőnek történő átadása;
  • annak ellenőrzése, hogy az építménybe csak a tervező által a kivitelezési dokumentációban meghatározott, az Étv. 41. §-a szerinti, legalább az elvárt műszaki teljesítményű építési termék kerüljön beépítésre, és a szakszerű beépítés ellenőrzése
  • Az átadás-átvételi eljárásban, illetőleg a használatbavételi engedélyezési eljárásban való közreműködés és az ehhez szükséges nyilatkozatok megtétele;

Műszaki ellenőri tevékenység

Az építési műszaki ellenőr az építőipari kivitelezési tevékenység teljes folyamatában elősegíti és ellenőrzi a vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások, szabványok, szerződések és a kivitelezési dokumentáció betartását. A műszaki ellenőr feladata az Étv. 43 § (1) bekezdés e) - h) pontjában meghatározottak megfelelőségének ellenőrzése. Részletes feladatait a pontos megbízói szerződés tartalmazza, mint például.

  • az építési naplók ellenőrzése, a bejegyzések és egyéb jegyzőkönyvek ellenjegyzése, észrevételezése, illetve a hibák, hiányosságok, eltérések feltüntetése;
  •  a műszaki illetve gazdasági szükségességből indokolt tervváltoztatásokkal kapcsolatos javaslatok megtétele az építtető felé. Eltakarás előtt a munkákat mennyiségi és minőségi szempontból ellenőrizni kell;
  • teljesítési igazolás vagy műszaki igazolás kiállítása és megküldése törvényi határidőn belül;
  • a szerződésben meghatározott vállalkozói díj és a számlázható összegre tett javaslat eltérése esetén az eltérés indoklása;

Általános építmények építésügyi műszaki szakértői tevékenység

A 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről, 32. § (2). szerint:

"Az építésügyi műszaki szakértői tevékenység az épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatos műszaki jelenségek ok-okozati összefüggéseinek magas szakmai színvonalú értékelése, ezen belül a vitatott esetek megítélése; a hibák, károk, illetve ezek okainak feltárása; és mindezekkel kapcsolatban szakértői vélemények készítése, továbbá a külön jogszabály szerinti esetenként kapcsolódó tevékenységek."

Az építésügyi műszaki szakértő vizsgálatának az Étv. 32. §-a szerinti tevékenysége során az adott ügy minden lényeges körülményére ki kell terjednie. Az építésügyi műszaki szakértő köteles megbízójának figyelmét felhívni minden olyan tényre, amely az általa ismert adatok alapján szakértői véleményének kialakítását befolyásolja, és amelynek ismerete a megbízónak érdeke.

Az építésügyi műszaki szakértői tevékenységhez kapcsolódó tevékenységek különösen:

  • méretbeli és az állapotfelmérés;
  • épületek és építmények műszaki állapotának meghatározása;
  • az építési hibák okainak feltárása;
  • káresetek okainak kivizsgálása ;
  • adat elemzések és következtetések levonása;
  • szakvélemény kiadása;

Településképi vélemény, rendeltetés módosítás

A szolgáltatást az alábbi ügyfeleinknek ajánljuk:

  • akiknek határozott elképzeléseik vannak álmaik otthonáról vagy tervezendő épületükről, de nem vásárolták még meg a telket;
  • akiknek megvan már a telkük, de szintén határozott igényekkel állnak neki a tervezésnek és hajlandóak másik telekben gondolkodni, amennyiben az ingatlanjuk nem felel meg az elvárásoknak;
  • akik meglévő épületük bővítésének lehetőségeiről szeretnének információt kapni;

Építészeti tanácsadás

A szolgáltatást az elmúlt évtizedek alatti tervezési és kivitelezői tapasztalat alapján, az építőipari szereplők és feladataik ismeretében végezzük. A 2000-es évek eleje óta a generálkivitelezés minden feladata és folyamata megismerését követően, a felmerült kivitelezési és tervezési hibák építés helyszíni javításaival, hiányosságok pótlásaiból a kivitelezés mellett indult el az építészeti tervezés. Több, mint 10 év után a 2012. évtől kezdődően a kivitelezés mellett előtérbe kerültek a tervezési munkák, megbízások, melyek után a kivitelezésekből tanulva olyan épületeket, szerkezeteket tudtam tervezni, amiket korábban már megépítettem, s tudtam, hogy működni fog. Természetesen nem mellékesen figyelve a kor érvényes előírásainak változásait, s ezen megoldások ilyen jellegű aktualizálásait. A kivitelezések során napi szinten kellett költségkalkulációkat készíteni, teljesítés igazolásokat, elszámolásokat készíteni, ellenőrizni. Minden építkezés során generál kivitelezőként kellett a bekerülési önköltségeket számolni, s a munkák végén utókalkulációkkal ellenőrizni a mennyiségeket, teljesítéseket. Generálkivitelező beruházó cégnél így tervezhettem családi házakat, társas házakat, átépítés és bővítési épületeket, melyek magukkal hozták a belsőépítészeti tervezésnek egy egy részletét . A teljes beruházás műszaki előírások felülvizsgálata és pénzügyi előkészítése, kalkulációját követően kezdődhetett el a tervezés. 

A tervezési munka mellett minden általam tervezett épületnek a felelős műszaki vezetője lettem, s így végig kísérhettem a megvalósítást is, megmaradva a kivitelezésnek a napi aktuális munkáiban. (beleértve a hatóságokkal és műszaki ellenőrökkel történő egyeztetéseket)

Egy-egy átépítés, épület bővítési munka során az egyszerűbbnek tűnő "zöldmezős" beruházásokkal szemben ezek komplexebb feladatai miatt még részletesebb szakmai tudást kaptam, s tapasztalhattam meg.  A teljes tervezési folyamat az általános építészeti feladatok mellett magával hozta a projektköltség alapú tervezést is, azaz a tervek készültségi fokaihoz hozzárendelt bekerülési, kivitelezői költségek tervezését, akár egy egy munkanemre azonnali kivitelezői ajánlat bekérését is.